Címlap
Címlapsztori
Jobbik Magyarországért Mozgalom IX. Tisztújító Kongresszusa (Frissítve választási eredményekkel)
Vona Gábor 10:20-kor megnyitotta a Jobbik IX. Tisztújító Kongresszusát. Miután Szabó Gábort a küldöttek megválasztották levezető elnöknek, a Hungarica együttes énekesnője segítségével a megjelentek elénekelték a Nemzeti Imádságunkat és az oly sokat meghurcolt Székely Himnuszt.
Ezek után a Kongresszus tisztségviselőinek megválasztása következik, és a határozatképesség megállapítása.
Levezető elnök megállapította, hogy a Kongresszus határozatképes.
A Jobbik minden eszközzel harcol a Hajdú-Biharban is gátlástalanul terjeszkedő a Hit Gyülekezete ellen
A Fidesz kiengedte a szellemet a palackból azzal, hogy (a KDNP hathatós közreműködésével) történelmi egyházi szintre emelte a Hit Gyülekezetét, hazánk legnagyobb destruktív szektáját. Azóta egyre gátlástalanabb módon terjeszkedik a cionista szekta: „iskolalenyúlásokkal” találkozunk országszerte, a héten került nyilvánosságra, hogy Hajdúsámsonban és Ajkán is rátennék a kezüket az oktatási intézményekre.
Belföld
Magyarországi Munkáspárt 2006 és Vajnai Attila
Vajnai Attila a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke. Tipikus példánya a feltörekvő de arra mégis képtelen politikusoknak. Azoknak akik különböző szervezetek módján, trükkökhöz folyamodva próbálnak érvényesülni, de akármit is csinálnak, valahogy mégsem sikerül. Cikkemben szeretném bemutatni azt a szellemszervezetet, amit Magyarországi Munkáspárt 2006-nak hívunk, és vezetőjének Vajnai Attilának, aki politikai sumákságok sorát követte el, csak azért, hogy kapjon 2 percet valamelyik televízióban, vagy öt sort valamelyik újságban.
Józsefvárosban tombol a bűnözés
A józsefvárosi rendőrkapitány lemondását követeli a Jobbik. Losonczy Pál a párt fővárosi frakcióvezetője a mai sajtótájékoztatóján közölte: tavaly csaknem ötszörösére nőtt a bűncselekmények száma az előző évhez képest a VIII. kerületben.
Losonczy Pál felhívta a figyelmet, hogy a kerületi fideszes többségű közgyűlés nem fogadta el Salgó László rendőrkapitány 2011. évi beszámolóját. A Jobbik fővárosi frakcióvezetője szerint Salgó László méltatlanná vált a pozícióra és vagy önként lemond, vagy Pintér Sándor belügyminiszternek kell leváltania.
Nácikat a föld alól is!
Efraim Zuroff a kommunista múlttal magyarázza, hogy Magyarországon a náci bűnösök felelősségre vonása nem olyan sikeres, mint más országokban. Efraim Zuroff Képíró Sándort és Ivan Demjanjukot hozta fel, Képírót a magyarok felmentették, Demjanjukot pedig Németországban elítélték.
Vezércikk
A Krónika úgy tudja, a román kormány megakadályozni készül Nyirő József újratemetését
Az erdélyi Krónika napilap értesülései szerint a román kormány megakadályozni készül Nyirő József író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetését.
Gárda hírek
Gárdisták felmentése bohózatba illő körülmények között
A Csongrádi Városi Bíróság felmentette azt a 12 gárdistát, akik 2011. márciusában tartottak megemlékezést a csongrádi önkormányzat épülete előtt. A bűnük annyi volt, hogy terepszínű nadrágban és Magyar Nemzeti Gárda feliratú pólóban, Árpád-sávos és jobbikos zászlót lobogtattak.
Az eset különlegessége nem is ez volt, hiszen megszokhattuk, hogy a rendőrség tucatnyi eljárást indít, amit aztán a bíróságok rendre megszüntetnek. Az ügyet az tette nem mindennapivá, hogy a tárgyalás előtt az utcán várakozó gárdistákat körbevették a nagy létszámban kivonuló rendőrök és igazoltatni szerették volna őket. A jogsegélyszolgálat ügyvédjének a közbelépésére volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán a tárgyaláson részt tudjanak venni atrocitás nélkül.
Dunántúlon is napról-napra érezhetőbben romlanak a közbiztonsági állapotok
Mivel a Dunántúlon is napról-napra érezhetőbben romlanak a közbiztonsági állapotok, egyre több megkeresés érkezik egyesületünk irányába a csonka hazánkat kettészelő nagy folyó túlpartjáról is.
Egyre több honfitársunk érez rá az önszerveződés fontosságára, illetve ébred rá arra a tényre, hogy a rövid és hosszútávú túléléséhez, önmagunk, családunk, valamint még meglévő értékeink megvédéséhez ez jelenti jelenleg az egyetlen lehetőséget.
Kultúra
Publicisztika
Európaiság ilyen Európában?
A magyarországi balliberális cionista oldal szereti hangoztatni, hogy a magyar nemzeti oldal nem európai, nem kíván Európához tartozni. Pedig az európaiság jó, legalábbis állítják ők. A nemzeti oldal azonban azt mondja, az európaiság tényleg jó, ha nemzetek Európájáról beszélünk, ami már lassan eltűnőben van. Milyen európaiságról beszélünk akkor? Milyen azaz Európa ahova egyesek tartozni akarnak?
MSZP a Fidesz veszte
Minden nemzeti érzelmű tisztában van vele, hogy az elmúlt évek kormánypártjai jelentik a legnagyobb veszélyt az országra nézve. Az utóbbi egy-két évben a nemzeti oldalon elterjedt a nézet, hogy a Fidesz a fő ellenség, és nem az MSZP hisz a szocialistáknak már lejárt az idejük. Kis szerencsével így is van, és soha többé nem lesznek kormányon, de még az is lehet, hogy nem sokára mindegyik a börtönben lesz ahol a helyük van. De tényleg a Fidesz a legnagyobb veszély?
Kinek a hibájából nem láthatjuk a kézilabda-kupadöntőket?
A Bajnokok Ligája fináléjában a Győri Audi ETO KC a montenegrói Buducsnost Podgoricával, a KEK-döntőben pedig a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria a dán Viborggal küzd az első helyért. Ez óriási siker, minden magyar sportbarát büszke lehet a kézilabdás lányokra, és minden magyar sportszerető ember izgalommal várja a mérkőzéseket.
Sajnos a női kézilabda nemzetközi kupadöntőket a magyar emberek 80 százaléka nem láthatja. A probléma nem új keletű, hiszen ugyanez a helyzet már több éve fennáll a nemzetközi kézilabda-mérkőzések és egyes BL-meccsek esetében is.
Humor
Gáspár Győző az új kulturális államtitkár
![]()
Orbán Viktor megvált Szőcs Géza államtitkártól és új embert nevezett ki a helyére.
Egyes Zöld Baloldali információk szerint Noé Krisztina szemet vetett a MIÉP elnöki székére. Benyújtotta kilépési szándékát minden szervezetből és megírta felvételi kérvényét a Magyar Igazság és Élet Pártjába.


