Már hosszabb ideje dolgoztam egy webshopnál, kommunikációs feladatokat láttam el, mikor eljött a pillanat, hogy megújuljunk! Tulajdonképpen 5 nagyobb lépést tettünk, szinte újraformáltuk az egész vállalkozást, egy dolgot leszámítva: ugyan az maradt a termék. Ez az öt tipp egy kezdő vállalkozás esetében is működőképes, így ha cégalapítás előtt állsz, ezeket a lépéseket mindenképp tedd meg:
Először is elkezdtünk a vásárlóink fejével gondolkodni: vajon ők mit látnak a nálunk megvásárolt termékekben? Pusztán a terméket, amit a saját ízlésükhöz kívánnak igazítani, és csak akkor veszik meg, ha ez sikerül nekik, vagy egy olyan lehetőséget, melyet szabadon tudnak az ízlésük szerint formálni? Mi az utóbbi életérzést szerettük volna kiváltani a vásárlókból, arra szeretnénk ösztönözni a vásárlóinkat, hogy bátran használják a kreativitásukat, és hogy ne pusztán megvásárolják a termékeinket, hanem hogy alakítsanak rajtuk, tegyék őket egyedivé.
Másodszor meghatároztuk, hogy kik a számunkra ideális vásárlóközönség, akiknek ez a szemléletmód üzenetértékű lehet. A fiatalos női közönségünket célozzuk meg azóta, hiszen úgy vettük észre, hogy ők azok, akik a legfogékonyabbak a kreativitásra, és bennük van a legnagyobb alkotószellem.
Fontosnak tartottuk, hogy ezt kommunikáljuk is feléjük: ezt több területen is megtettük, ez érdekében számos változtatáson kellett keresztülmennie a cégnek. A változást természetesen egy nyílt levél formájában indokoltuk a követőinknek, vásárlóinknak. Ebben elmagyaráztuk, hogy miben különbözünk a konkurens cégektől, és hogy ezt hogyan akarjuk a későbbiekben kifejezni.
A két utolsó lépés az arculatváltás volt: név és logócsere. Célunk az volt, hogy reprezentáljuk, hogy ki a célközönségünk, és hogy mi a cégünk „küldetéstudata”.
Ha cég alapítás előtt állsz, érdemes átgondolnod ezeket a pontokat. Jobb ezt hamarabb megcsinálni, hiszen így céltudatosabban vághatsz bele a vállalkozásba és biztosan eredményesebb leszel!